2012. október 8., hétfő

Fix fogpótlás korszerűen: fogbeültetés és implantáció


Üdv a blogon, kedved Látogató! A mostani bejegyzés apropója egy döntés előkészítése lesz, amelyben lehet, hogy a Ti tanácsaitokra is kíváncsi lennék, esetleg ha vannak tapasztalataitok a témában, megoszthatnátok velem. Persze először körül is írom, miről lenne szó.
A férjem a napokban járt a fogorvosánál, hogy befejezzenek egy lassan 6 hónapja tartó kezelést, amelynek során egy teljesen új fogat ültettek a szájába egy hosszú folyamat során. A férjem korábban egy kosárlabda-baleset során  veszítette el a fogát, amit akkor ki is kellet húzni. Fél évvel ezelőtt azonban a fogorvosa fogbeültetést végzett el rajta, amelynek során egy titán-implantátumot helyeztek el az állkapcsába fúrt lyukba. Miután a fém összenőtt a csontszövettel és beépült, majd a fogíny is teljesen begyógyult, megkezdődhetett a korona felépítése. A gyógyulási folyamat elég hosszú volt, majdnem 5 teljes hónapot vett igénybe. Ezalatt kímélnie kellett a csonkot, de szerencsére egy kupakot tettek rá az implantátum védelmére amíg szabadon áll.

Az én dilemmám pedig a következő: látva, hogy a férjemnek mennyire tökéletes megoldást biztosított ez a korszerű fogpótlás módszer, én is szeretnék fogbeültetés révén erősebb fogakat a hiányzók helyére. Van ugyanis egy hidam, amely kiváltható lenne implantátumokkal, ezáltal sokkal stabilabb és tartósabb fogpótlási megoldás lenne számomra. Sajnos a beavatkozás ára elég borsos, de a fogbeültetés implantáció segítségével akár évtizedekre tartós megoldást biztosíthat a páciensnek, és az így készült fogpótlás az eredeti, természetes fogakkal fizikailag és esztétikailag teljesen egyenértékű lesz.
Szerintetek érdemes a hidam helyett Budapesten fogbeültetést csináltatni? Őszintén szólva gyakran félek, hogy kiesik a számból, jóllehet ez is egy fix fogpótlási eljárás. A beültetett fog azonban a legkorszerűbb megoldás, egy jó időre nem lenne gondom a fogammal...